3. fejezet

Ahogy belépek az ajtón és körbe nézek rögtön keresek valakit a szememmel mert tudom, hogy elbolyonghatok itt egy darabig ha nincs útikalauzom. Az épület 3 szintes és rengeteg helyisége van.Egyszer jártam csak itt de akkor is volt kísérőm és hát nem is nagyon figyeltem oda merre vezet engem ő ebben a labirintusban, lefoglaltak a falra függesztett képek. Igazi mesterművek.A fotósoknak sikerült elkapnia azt a pillanatot ami a lelkét adja a képnek, az életnek. Sokféle fénykép van kiállítva, van ami afrikai embereket örökített meg, a másik, a kedvencem, egy nőt, aki háttal áll, barna haját a szél lobogtatja és egy színpompás virágokkal teli réten áll kezét a magasba emelve egy pillangó felé a tágas kék égen. És rengeteg, rengeteg tájkép. Mind lenyűgözőek.Szóval nem hittem volna, hogy másodszor is kikötök itt. Meg amúgy is... Nekem nem elég egyszer látnom egy útirányt bárhová, kész szerencsétlenség tudok lenni.Lassan baktatok a földszinten mikor az egyik ajtó mögött motoszkálást hallok, épp gondoltam várok itt egy kicsit hátha kijön valaki amikor kivágódik az ajtó, és pont telibe talál engem olyan erővel hogy elterülök a földön nem éppen kecsesen.Az ajtóvagdosó észrevehetett valamit mert rögtön rám függesztette pökhendi tekintetét. Úgy nézem esze ágában sincs segíteni nekem felkelni nem, hogy bocsánatot kérni. Aztán láttam valamit a szemében mikor jött rá kit is lökött fel. Tiszta érzelem játék volt az arca, olyan jót tudok derülni az ilyenen. Először elindult felém majd megtorpant aztán megint elindult és a kezét félig kinyújtotta felém majd lefagyott. Szóval eléggé kínlódott szegény pára ezért megkegyelmeztem nagylelkűen neki és nem játszottam rá a törékeny szűz szerepére.
-Maradjon csak, feltudok állni egyedül is! De ha már így belém futott igazán útba igazíthatna.
-Persze – mondta kicsit fuldokolva.
-A fotózásra jöttem, nem tudja véletlen pontosan melyik teremben is lesz?
-Elkísérem! - vágta rá rögtön Mr. Ajtó vagdosó. - És kérem bocsásson meg az előbbiért, igazán nem akartam fellökni magát, ugye nem sérült meg?
-Nincs semmi baj! - sóhajtottam.Sétáltunk csendben még egy darabig mikor megállt és kinyitott nekem egy ajtót.
-Itt volnánk. - szólalt meg félszegen – Tényleg nagyon sajnálom!
-Semmi baj! Igazán! Köszönöm az útmutatást. - rá mosolyogtam és intettem neki búcsúzóul.
Alighogy beléptem az ajtón hangos zsivaj ütötte meg a fülemet üdvrivalgással kísérve.
-Scarlett!- sikította Amy és ugrott a nyakamba egy lendülettel.
- Szia – vigyorogtam rá. Amyvel egyszer együtt dolgoztam és azóta tartjuk a kapcsolatot, jóban vagyunk.. Szinte rajong értem ez a lány, ezt pedig nagyon csodálom hisz tudja, hogy az ő emlékei sincsenek biztonságban a közelembe ha véletlen rossz helyen ér hozzám, de ő mégis nagyon lazán kezel engem.
-Hogy vagy? Mi újság veled? Ezer éve nem találkoztunk már!
-Meg vagyok, nincs velem semmi érdekes csak tengetem unalmas minden napjaim. - válaszoltam de a tekintetem elkalandozott, mert egy bizonyos személyt kerestem.
-Veled mi újság? - kérdeztem, majd hirtelen észre vettem Owent aki engem figyel. Amikor meglátta, hogy nézem elindult felém, én pedig nagyon gyorsan légző gyakorlatokat vettem, hogy lenyugodjak. Amy még mindig beszélt de egy szavát se fogtam fel, csak megeresztettem egy mosolyt felé és egy igazán érdeklődő: „tényleg?” szócskát és már folytatta is a monológját. Owen ide ért hozzánk és körülöttem megszűnt minden. Ezt valószínű Amy is észre vehette mert hirtelen elhallgatott és megfordult, hogy megnézze mit bámulok.
-Óh...Szia Ow.- köszönt neki és mintha a hangjában némi keserűség bujkált volna.
-Szia Amy. - köszönt a lánynak
– Megbocsájtanál, váltanék pár szót Scarlettel.
-Ja! Oké, persze. De siessetek mert 10 perc múlva hurcolnak át bennünket előkészíteni. - és ezzel el is ment. Ekkor még nem gondolkodtam el rajta vajon mi is volt olyan furcsa a hangjában és a szemében.Félve néztem vissza vajon mit is látok Owen tekintetében, de amikor a szeme az enyémbe fúródott semmit nem tudtam belőle kiolvasni.
-Hiányoztál. - mondta halkan és most látni engedte a szomorúságot a tekintetébe, engem pedig elkapott a sírhatnék.
-Te is nekem, nagyon! - mondtam fulladozva mert hirtelen gombócok tömkelege szorította el a torkomat. Majd megfeszítettem az egész testem nehogy egy hirtelen ötlettől vezérelve átöleljem.Szerintem mindent kihallott a hangomból, az elfojtott fájdalmat, bánatot és a boldogságot is, hogy újra láthatom és örömmel fogad ő is. Nekem mozdulni sem kellett, ő csimpaszkodott belém.Ahogy megéreztem a tenyerét a hátamon, a mellkasát az enyémnek préselve alig bírtam ki, hogy ne fúrjam az arcom a nyakába.Még percekig tartott így csendben, simogatta a hátam mert érezte, hogy hangtalanul zokogok, csak a vállam rázkódik és a forró könnyeim az ingébe ivódnak.Halkan megszólalt:
-Shh...- csitított – Most már minden rendbe van, újra itt leszünk egymásnak. 

Amy közeledik felénk ezért lassan kibontakozunk az ölelésből és sebtében letörlöm a könnyeim..
-Gyere Scar, mi jövünk! - majd kárörvendő mosollyal hozzá teszi - veled aztán lesz dolguk!
Egy mosolyt sikerült is megejtenem mert tudtam, hogy tényleg kifognak akadni a sminkesek.
Nem is csalódtunk .Ahogy beléptünk az ajtón 3 halál hörgést hallottam egyszerre, majd azt vettem észre, hogy már a székben ülök egy tükör előtt. Egy csajszi a sminkemet csinálja a másik meg a hajam fölött szörnyülködik de már neki is állt rendbe hozni a szénaboglyam. Közben folyamatosan csacsognak egymással ami viszont az én agyam kapcsolja ki.
Miközben bambultam ki a fejemből az tűnt fel, hogy gumi kesztyű van rajtuk. Nem is csodálkozom rajta hisz a bőrünkhöz kell érniük, csak furcsa mert senki nem akar csak úgy hozzánk érni. Nem szoktam meg az érintéseket mégis... őrülten vágyom rájuk.
Régen, másik Érző hozzám érhetett de ma már nem oltjuk ki egymást, ők is tartják a távolságot. Ez a távolság fog felemészteni egyszer.
Senki nem akarja vállalni a kockázatot, hogy véletlen be tekintést nyerjek a múltjába, gondolataiba, még ha a barátja is vagyok és meg is értem. Én se akarnám.
Lecsukom a szemem mert látom, hogy a szemfesték következik és csak az érintésre koncentrálok. Már megbántam, hogy olyan kárörvendő voltam velük, hisz igazából nem is ismerem őket, ők pedig tudják kik vagyunk mégis elvállalták a munkát és jó hangulatban dolgoznak.
Éppen egy filmről beszélgetnek amit én is szeretek, egy próbát meg ér, hogy bekapcsolódjak a témába, legfeljebb le koptatnak.
-Az tényleg jó jelenet! Abban a részletben ott a film egész hangulata, elképesztően csinálták meg!
Egy pár pillanat csend fogadja észrevételem majd az a lány aki a sminkem csinálja, Lissa, kihallottam a nevét a beszélgetésük alkalmával, megszólal.
-Igazad van! Végre boldogok lehetnének együtt, végre végleg ott lennének egymásnak és erre bumm! Én teljesen kiakadtam!
-Nekem mondod? Úgy bőgtem a végén, hogy azt senkinek nem szabad soha megtudnia. - mondtam.
-Én is totál kiakadtam! - szólalt meg az a lány aki Amy haját csinálta . Soha nem gondoltam volna!
-Melyik filmről beszéltek? - kérdezte Amy
-Az Egy napról – válaszoltuk kórusban.
-Még nem láttad? - kérdezte az én fodrászom aki időközben befejezte a frizurám készítését. Meg se várta a választ már mondta – Meg kell nézned! Kötelező darab. Még a pasimnak is tetszett pedig ő igazán utálja a sírós filmeket!
Még pár percig beszélgettünk jó hangulatban mikor kintről hívtak minket. Éppen álltam fel mikor Lissa megszólított!
-Tök jó fej nő vagy! - mosolygott rám – Dumcsizhatnánk még máskor is.
-Jó ötletnek hangzik – mosolyogtam vissza majd telefon számot cseréltünk és távoztam a szobából.
* * *
-Ez az! Így! Tökéletes! - kiáltott fel Mick a fotós. -Most senki ne mozduljon!
Az egyik oldalamon Jason a másikon Daniel állt.
Kínlódtunk már egy ideje de valószínűleg megéri mert Mick úgy csattogtat mintha a géppisztoly lenne a kezében fényképező helyett.
Már az utolsó csoport képnél tartottunk hál' istennek! Már végig csináltunk egy jó pár sorozatot. Mindenki egyedül, kettesével, hármasával és így végig mindenki mindenkivel. Az utasítás az volt, hogy legyünk elbűvölőek, sármosak, ki, hogy veszi magára és természetesek.
-Meg is lennénk! Kész vagyunk srácok! Öröm volt veletek dolgozni – mosolygott ránk majd biccentet és távozott.
Szóval már délután öt óra és végre vége. Persze, hogy mindenki ott helyben lerogyott ahol volt vagy a jobbaknak sikerült elmászni a kanapéig.
Aztán a nap további részében traccs partit tartottunk. Voltak már ilyen találkozók csak általában 2-3 ember gyűlt csak össze így ennyien soha. De legalább mindenki ismert már mindenkit így jól elvoltunk és fel elevenítettük a régi beszélgetések emlékét.
Hajnali kettőig voltunk ott és utána mindenki más fele vette az irányt, kivéve Owent mert ő velem jött. De persze nem azért mert annyira akarta volna csak éppen senki nem tudta hol szállt meg és teljesen kiütötte magát.
* * *
Épp készültem be esni az ajtón mert Owent is vonszolnom kellett, persze, hogy „iszogattak” a srácok. Volt ott vodka, whisky, martini, bor, sör is elvétve. A lényeg, hogy taccson van.
Sikerült ügyesen megtámasztanom magunkat. Óvatosan a sötétbe elbotorkáltam a kanapéig és le eresztettem Owent, bár szívem szerint csak el engedtem volna had zuhanjon, már készek voltak a vállaim és hát magassarkúban ezt a műveletet végre hajtani tiszta izom és egyensúly érzék fejlesztés. Le is rúgtam őket rögtön és magam is nagyon lefeküdnék, de azért még halkan a nappalim egy szekrényéből kiveszek egy plédet és betakarom a kiütöttet. És most már tényleg lefekszem én is, majd holnap le áztatom magamról a pia és a cigi füst szagát de most csak annyi kell, hogy eldőljek az ágyon és az álom mint régen várt szeretőt úgy fogad és ölel melegen körbe.