Igazgyöngy - 1. fejezet

A Wing galériában csodálom a festményeket és merülök el sorra mindegyik világában mikor valaki hirtelen magához húz. Ösztönösen feszülnék neki, van már benne gyakorlatom, tudom, hogy ő az rám talált és most magával akar ráncigálni. De bármit csinálok meg se birok mozdulni és a vörös ködön keresztül elér hozzám egy hang. Nem az ő hangja.

- Kérlek bocsáss meg, sajnálom ha rád ijesztettem de segítened kell! – mondja higgadtan

Lassan felemelem a fejem, hogy az arcába nézhessek. Első gondolatom,hogy tyű de magas fickó. A második, hogy jó képű, a harmadik de az pánik szerűen tör fel, hogy nincs rajtam melltartó és szorosan magához présel ennek következtében a mellem neki nyomódik izmos mellkasához. Próbálok nyugodt hangon szólni hozzá. Azt a megoldást választom amiért hamar elenged.

-          Miben segítsek?

-          Kérlek mosolyogj afelé az emberek felé – mutat egy tőlünk balra lévő csoportra.

Előveszem legragyogóbb mosolyom és, hogy a hatás jobb legyen még integetek is.

-          Mehetek?

Nagyot nyel és nemet int,de már lazít a fogásán.

-          Már csak egy dolgot kérnék és légyszi nem hagyj itt esküszöm meghálálom, bármit kérhetsz cserébe, bármit! – És ezt tök csevegő hangnemben mondja mintha már ezer éve ismernénk egymást.

-          Mit akarsz? – nézek rá összeszűkölő szemekkel

-          Játszd el azoknak az embereknek, hogy a barátnőm vagy – int a csoport felé akiknek mosolyognom kellett.

Nos mivel nem látszik könnyű estnek és nekem az a lényeg minél hamarabb eleresszen hogy a mellem ne érjen hozzá végre rávágom, hogy oké.

Meglepetten néz rám látszik a tekintetén, nem gondolta, hogy ilyen könnyen beadom a derekam.

Végre elenged és átkarol miközben terelget a terem másik sarkába és nagyon lassan sétálunk.

-          Hogy hívnak? – kérdem tőle, mert azért ha a barátnője vagyok csak tudom a nevét, nem?

-          Milan, téged?

-          Elsi

-          Mivel foglalkozol?

-          Fényképész vagyok, te?

-          A Puma az enyém.

-          A mi? – ráncolom a szemöldököm

-          A Puma nevű klub a déli parton.

Kérdeznék még tőle de már majdnem oda értünk, szóval megszorítom Milan kezét, hogy erőt merítsek belőle. Nem mondom, hogy nem tudok hazudni mert az nem lenne igaz. Elég gyakorlott vagyok benne, na de azért minden alakításom előtt izgulok.

-          Nem hitetek nekem és lám kit hoztam ide? – néz kihívón a társaira

-          Elsi ők pár régi barátom az egyetemről, hadd mutassam be őket! Balról Scott, Noel, Doug és végül Guy.

Rájuk mosolygok és kezet fogok velük.

-          Igazán helyes lányt fogtál ki magadnak haver, sose gondoltam volna, hogy áttérsz a jó kislányokra. – és vigyorognak a saját vicceiken.

Mivel én nem vagyok jó kislány ezt a tudatukra is hozom.

-          Honnan tudjátok, hogy én jó kislány vagyok, fiúk? – mosolygok csábosan

-          Azannyát haver, ez igen, egy báránybőrbe bújt vadmacska. – vihorásznak.

-          De meg lehet szelídíteni.

Látom mire készül és tudom, hogy szükséges az ilyen faszfejek előtt ezért nem ellenkezek és a kíváncsiság is furdal vajon, hogy csókol.

Magához húz, a kezemmel átkarolom a nyakát és mielőtt megcsókolna a szemembe néz hátha ki tud olvasni belőle valamit. De az én szemeim nem mondanak semmit, megtanultam elrejteni benne a titkaim és nem beszélnek.

Amikor az ajka az enyémhez ér egy hal sóhaj szakad fel belőlem. Mostanában nem volt részem gyengédségben és még ha most csaj színészkedünk is a gyengédség soha nem hazug amikor az ember kapja, szóval átengedem neki magam és teljesen ellazulok a karjában, mintha minden nap ezt csinálnánk.

Mikor szétválunk újra fölrakom a maszkot és műmosolyt eresztek feléjük. beszélgetnek még egy ideig és mikor végre azt hihetném eleresztenek valaki engem kérdez.

-          Bocs elkalandoztam, tessék?

-          Milyen képeket szoktál készíteni? – kérdezte Guy

-          Időszak függő, most ért véget a táj fotózás időszakom. Olyankor utazgatnom kell, de most már itthon leszek a műtermi képekre.

-          Na jól van srácok nekünk mennünk kell de majd még összefutunk – búcsúzik Milan

Mindnyájan kezet fogunk és vége indulhatunk. Mikor a barátai a másik irályba kanyarodtak a kijáratnál hangosan fellélegzek.

-          Nagyon, nagyon, nagyon köszönöm! Az életemet mentetted meg most! – hálálkodik.

-          Tulajdon képen miért kellett ez? – kérdem csak kíváncsiságból ha már barátnőt játszottam.

-          Rám akartak dumálni egy csajt, aki inkább már egy rossz kurva és azt mondtam a természetesebb lányok jönnek be nekem és van is egy ilyen barátnőm. Na hát ennyi kellett ők azonnal látni akarták és amikor észre vettelek azonnal rád gondoltam.

-          Ezt vehetem bóknak? – vigyorgok rá

-          Igen. – mosolyog vissza

De itt véget ért a tündér mese mert látom a szemén, hogy menne már és igazából nem is érdeklem.

-          Akkor, hogy mehessünk a dolgunkra add meg a számod. – mondom neki

Nézz rám nagy szemekkel és nem hiszem el, hogy elfelejtette mit ígért.

-          Azt mondtad még az elején, hogy bármit kérhetek, hogy megháláld, most nincs semmi amit kérhetnék, de amint eszembe jut hívlak és letudhatod a tartozásod. - Az utolsó szót kiemeltem, hogy rájöjjön igenis jön nekem és nem is kevéssel.

-          Különben is volt egy extra is amit nem számolok fel.

-          Milyen extra? – kérdi felháborodva

-          Hát a csók! Arról nem volt szó!

-          De úgy vettem észre neked is tetszett, szóval az lényegtelen.

-          Még, hogy lényegtelen, csak jó színésznő vagyok azért volt a sóhaj.

-          De a mellbimbódat is parancsra betudod keményíteni? – néz rám olyan farkas vigyorral mint aki tudja, hogy nyert.

A tized másod perc része alatt elönt a forróság és csak kúszik- kúszik föl míg nem rák vörös leszek.

-     Na add ide a számod mert már indulnék! – és a nézésembe a legtöbb dühömet és zavaromat bele sűrűsítem

-     Tessék. – és a kezembe pottyant egy névjegykártyát amit a zsebéből horgászott elő.

Már fordulnék sarkon mikor még oda szól hozzám

-          Tényleg köszi, de nem kérek bocsánatot- kacsint rám vigyorogva és ő is elindul.

Lassan én is hazafelé veszem az irányt de azt még megvárom melyik kocsiba száll be, még soha nem halottam arról a Puma nevű helyről, mindjárt kiderül jól megy e az üzlet.

Milan egy éjfekete Chevrolet Corvette C7 Stingraybe szállt be ami gyönyörű autó, lenyűgöző és halandó ember nem tudja kifizetni, még részletre sem. Szóval jól megy a klubja, sóhajtom magamba és elindulok kis lakásom felé.
Egész úton amíg haza nem érek mosoly ül az arcomon mert a csók azért tényleg nagyon jó volt.